Henrik IbsenA vadkacsa

Tíz eltorzult karakter, öt alkotó személyiség. Egy személyesnek ígérkező élveboncolás.

Az elhivatottsággal az életnek induló, de hétköznapok taposta fényképész,
a valamikori szerelmi ostromba megadással befekvő, és annak áldását puha fészekbe rejtő mintafeleség,
az embertársainak erkölcsi ráncfelvarrását élete céljául maga elé kitűző nagykereskedő fiú,
az igazságtalanul meghurcolt, szenilitásba menekülő katonatiszt,
a kisváros rajongással körülvett szép özvegye,
az öröklött betegségben szenvedő, de máris megpörkölt szárnyakkal verdeső ártatlanság,
az alkoholban ázó gyógyító
– ők a csoportkép esendő és groteszk figurái. Kiderül-e múltjuk elfojtott, a tenger mélyébe merülő sok titka?

Szívesen nevetnénk rajtuk, de mosolyunk könnyen grimaszba fordul, mert hiszen a fénykép mintha rólunk készült volna. Hasonlít ránk a megszólalásig, de ezek a morális szeplők, a szellemi beesettség, és a bandzsító szeretet!? Reméljük, csal az élethű ábrázolás. Talán ma is megúszhatjuk katarzis nélkül, mint ahogy tegnapig sikerült. „Nem muszáj hősnek lenni, ha nem lehet”.