2017. március 25.
SZÍN-TÁR Bemutatkozott az Uray-osztály
 |
Itt lebeg a kérdés, hogy indítok-e még osztályt – mondja Uray Péter, akinek negyedéves kaposvári színész osztálya diploma-előadását hozta el a SZÍN-TÁR-ra. Az Ördögűzők, amely Arthur Miller drámája, a Salemi boszorkányok alapján készült, óriási sikert aratott a rendezvény első napján.
• Közel négy együtt töltött év után egyszerű feladat volt darabot választani a diploma-előadáshoz? – Kérdeztük Uray Pétertől.
• Eredetileg az ’Akárki’ történetével akartam foglalkozni. Arra gondoltam, hogy több feldolgozást állítunk színpadra, de be kellett látnom, hogy nem lehet megcsinálni úgy, hogy valamennyi hallgató megmutathassa magát képességei szerint. Gyorsan kellett dönteni, s mivel a Salemi boszorkányokat már rendeztem, tudtam, hogy ebben a darabban a 14 fős osztály minden tagja megtalálja a maga munkáját. Sok jó energia van benne, komoly próbatétel a viszonyteremtésben és szövegtudásban is.
• A SZÍN-TÁR-on többen is úgy jellemezték az Uray-osztályt, hogy nagyon egységes. Egyetért vele?
• Azt hiszem, igen. A felvételin igyekeztem a lehető leggondosabban eljárni – ennek megfelelően nehezen hoztam meg a döntést. Majd következett az első év nagyon komoly mozgással és zenéléssel, ami azóta is benne van a képzésükben, testükben, lelkükben… Idén lehetett először érezni, hogy a mehetnékük már nagyon erőssé lett, ami valószínűleg elkerülhetetlen ebben az életkorban, de ezzel együtt szeretik egymást, és tiszta, szép figyelemmel fordulnak egymás felé.
• Mennyire könnyű elengedni a kezüket?
• A kecskeméti bemutató után két nappal lesz a diploma-előadás hivatalos bemutatója. Iszonyúan várom, hogy túllegyek rajta, de közben pontosan tudom, hogy két nap múlva már rettenetesen fog hiányozni ez a munka. Ugyanakkor folyamatosan itt lebeg a kérdés, hogy indítok-e még osztályt.
• Miért kérdés?
• Mert túl nagy felelősség. Mióta elindítottam az osztályt, ez határozza meg az életemet. Egyben tart… ugyanakkor elképesztően kemény munka.
• Most merre billen a mérleg?
• Az ’igen’ felé.
• Mi szól mellette?
• Emberekkel lehet foglalkozni, segíteni lehet nekik… Nekem, aki mindig is társulatépítő ember voltam, ez fontos. Emellett ennek a 4 évnek komoly tapasztalatai vannak. Van bennem kíváncsiság, hogy azok a hibák, amelyeket elkötettem/elkövettünk/elkövetődtek, kiküszöbölhetők-e. Vagyis lehet-e ennél jobban csinálni. Amikor elindítottam az osztályt, arra gondoltam, hogy mire a végéhez érünk, megírom a történetét. Most, hogy tényleg itt tartunk, rájöttem, hogy valószínűleg nem tudnám megírni. Ugyanis lehetetlen megmondani, mitől lett ez az osztály olyan, amilyen. Pillanatnyi döntéseken, ráérzéseken múlott, hogy most itt tartunk. Nem hiszem, hogy megfogalmazható lenne.
• Ha mégis megírná, mi lenne a címe?
• Az Uray-osztály.
Rákász Judit
• Eredetileg az ’Akárki’ történetével akartam foglalkozni. Arra gondoltam, hogy több feldolgozást állítunk színpadra, de be kellett látnom, hogy nem lehet megcsinálni úgy, hogy valamennyi hallgató megmutathassa magát képességei szerint. Gyorsan kellett dönteni, s mivel a Salemi boszorkányokat már rendeztem, tudtam, hogy ebben a darabban a 14 fős osztály minden tagja megtalálja a maga munkáját. Sok jó energia van benne, komoly próbatétel a viszonyteremtésben és szövegtudásban is.
• A SZÍN-TÁR-on többen is úgy jellemezték az Uray-osztályt, hogy nagyon egységes. Egyetért vele?
• Azt hiszem, igen. A felvételin igyekeztem a lehető leggondosabban eljárni – ennek megfelelően nehezen hoztam meg a döntést. Majd következett az első év nagyon komoly mozgással és zenéléssel, ami azóta is benne van a képzésükben, testükben, lelkükben… Idén lehetett először érezni, hogy a mehetnékük már nagyon erőssé lett, ami valószínűleg elkerülhetetlen ebben az életkorban, de ezzel együtt szeretik egymást, és tiszta, szép figyelemmel fordulnak egymás felé.
• Mennyire könnyű elengedni a kezüket?
• A kecskeméti bemutató után két nappal lesz a diploma-előadás hivatalos bemutatója. Iszonyúan várom, hogy túllegyek rajta, de közben pontosan tudom, hogy két nap múlva már rettenetesen fog hiányozni ez a munka. Ugyanakkor folyamatosan itt lebeg a kérdés, hogy indítok-e még osztályt.
• Miért kérdés?
• Mert túl nagy felelősség. Mióta elindítottam az osztályt, ez határozza meg az életemet. Egyben tart… ugyanakkor elképesztően kemény munka.
• Most merre billen a mérleg?
• Az ’igen’ felé.
• Mi szól mellette?
• Emberekkel lehet foglalkozni, segíteni lehet nekik… Nekem, aki mindig is társulatépítő ember voltam, ez fontos. Emellett ennek a 4 évnek komoly tapasztalatai vannak. Van bennem kíváncsiság, hogy azok a hibák, amelyeket elkötettem/elkövettünk/elkövetődtek, kiküszöbölhetők-e. Vagyis lehet-e ennél jobban csinálni. Amikor elindítottam az osztályt, arra gondoltam, hogy mire a végéhez érünk, megírom a történetét. Most, hogy tényleg itt tartunk, rájöttem, hogy valószínűleg nem tudnám megírni. Ugyanis lehetetlen megmondani, mitől lett ez az osztály olyan, amilyen. Pillanatnyi döntéseken, ráérzéseken múlott, hogy most itt tartunk. Nem hiszem, hogy megfogalmazható lenne.
• Ha mégis megírná, mi lenne a címe?
• Az Uray-osztály.
Rákász Judit