2018. március 24.
Fesztiválnapló 9. SZÍN-TÁR, péntek
A Szín-Tár negyedik napjához érkezve egy teljesen más világba kalauzoltak el minket a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem V. évfolyamos színművész hallgatói, akik egyetemi éveik végéhez érkezve egy merőben más, és hangsúlyosan nehezebb feladatot kaptak tanáraiktól.
Az Augusztus nevet viselő előadás Bruno Schulz elbeszélései nyomán készült, és egy szó nélküli nonverbális produkció született meg Balázs Zoltán rendezésében.
A rendezőként és színészként is aktív Balázs Zoltán egy kész koncepcióval állt a hallgatók elé a próbafolyamat legelején, amely alapjaiban precíz, és pontos mozgásképletekre épült. Fontos volt az előkészületek során az elbeszélések teljes ismerete, amelyből meríteni tudtak a színészek a képek, történetek, pillanatok megszületése érdekében. A produkció maga már azelőtt elkezdődött, hogy minden néző elfoglalta volna helyét a Kelemen László Kamaraszínházban: egy álomszerű nyitókép várta a közönséget a nyílt színpadon, előrevetítve az előadás szürreális atmoszféráját. A mozgás, gesztus, pillantások alkotta játék egy egészen más dimenzióba vezetett minket, mégis magába foglalt valamit az elmúlt időkből, egy nosztalgiával teli világban. Az előadás fő elemeként megjelent még a színpadon a búza, mint az élet forrása, amely zsákokban, vagy éppen szanaszét szórva jelent meg, és amely által egyértelművé vált a címválasztás is. Ez az eredendő, ösztönös, már-már rituális alkotás nagyon erős benyomásokat, hatásokat, érzéseket közvetít a közönség felé, azonfelül valami olyan mértékű energiát áraszt, amely magával ragadja mindazokat, akik ellátogattak megnézni ezt az előadást. Nem lehetne megmondani, hogy miről is szól, talán még az sem ismerné fel a bizonyos jeleneteket, aki olvasta Bruno Schulz munkáját, mégsem ér minket hiányérzet, amikor véget ér, mert valami olyat ad át, ami visszanyúl a gyökerekhez, mindamellett teljes mértékben magának tudja érezni az egész közönség. A produkció képi világa más-más megfejtéseket hoz magával, és megtanítja értékelni a csend pillanatait, sőt mi több megmutatja, hogy a hallgatóknak maguknak is mekkora mértékű csoportélményt ad az itt megvalósult közös lüktetés, és közös jelenlét a színpadon. Ez az előadás lehetőséget kínál egy olyan utazáshoz, amely magával ragad és bevon, miközben az egész közönség végig a helyén marad. A nap végén, hasonlóan a többi naphoz, szakmai beszélgetés folyt a nagyszínház erkélyfolyosóján, ahol a marosvásárhelyi hallgatók teljes nyitottsággal és lelkesedéssel mondták el tapasztalatikat, és benyomásaikat a próbafolyamatról.
Mészáros Klaudia Csilla
A rendezőként és színészként is aktív Balázs Zoltán egy kész koncepcióval állt a hallgatók elé a próbafolyamat legelején, amely alapjaiban precíz, és pontos mozgásképletekre épült. Fontos volt az előkészületek során az elbeszélések teljes ismerete, amelyből meríteni tudtak a színészek a képek, történetek, pillanatok megszületése érdekében. A produkció maga már azelőtt elkezdődött, hogy minden néző elfoglalta volna helyét a Kelemen László Kamaraszínházban: egy álomszerű nyitókép várta a közönséget a nyílt színpadon, előrevetítve az előadás szürreális atmoszféráját. A mozgás, gesztus, pillantások alkotta játék egy egészen más dimenzióba vezetett minket, mégis magába foglalt valamit az elmúlt időkből, egy nosztalgiával teli világban. Az előadás fő elemeként megjelent még a színpadon a búza, mint az élet forrása, amely zsákokban, vagy éppen szanaszét szórva jelent meg, és amely által egyértelművé vált a címválasztás is. Ez az eredendő, ösztönös, már-már rituális alkotás nagyon erős benyomásokat, hatásokat, érzéseket közvetít a közönség felé, azonfelül valami olyan mértékű energiát áraszt, amely magával ragadja mindazokat, akik ellátogattak megnézni ezt az előadást. Nem lehetne megmondani, hogy miről is szól, talán még az sem ismerné fel a bizonyos jeleneteket, aki olvasta Bruno Schulz munkáját, mégsem ér minket hiányérzet, amikor véget ér, mert valami olyat ad át, ami visszanyúl a gyökerekhez, mindamellett teljes mértékben magának tudja érezni az egész közönség. A produkció képi világa más-más megfejtéseket hoz magával, és megtanítja értékelni a csend pillanatait, sőt mi több megmutatja, hogy a hallgatóknak maguknak is mekkora mértékű csoportélményt ad az itt megvalósult közös lüktetés, és közös jelenlét a színpadon. Ez az előadás lehetőséget kínál egy olyan utazáshoz, amely magával ragad és bevon, miközben az egész közönség végig a helyén marad. A nap végén, hasonlóan a többi naphoz, szakmai beszélgetés folyt a nagyszínház erkélyfolyosóján, ahol a marosvásárhelyi hallgatók teljes nyitottsággal és lelkesedéssel mondták el tapasztalatikat, és benyomásaikat a próbafolyamatról.
Mészáros Klaudia Csilla