2018. március 28.
Mengele hét kis törpéje – Bemutatkozott a Cseke-osztály
 |
A zsidó közösséggel Auschwitzba deportált Ovics család történetét feldolgozó darabbal lépett először közönség elé a Cseke-osztály. A Szín-Tár utolsó napján megtartott dupla előadásról Dura Veronikát, Támadi Anitát, Trill Beatrixet kérdeztük.
- Ismertétek az Ovics család történetét? Hallottatok róluk, mielőtt megkezdtétek a próbákat?
Trill Beatrix: - Réczei tanár úr kérésére kötelező nyári olvasmányunk volt a Lélekben óriások voltunk című könyv, hogy mire szeptemberben elkezdünk foglalkozni az anyaggal, megismerjük a darab hátterét.
Támadi Anita: - Megdöbbentő volt… Mengele brutális kísérleteiről, például az ikerpárokkal végzett szörnyűségiről hallottunk korábban is, de a törpenövésű testvérek sorsa, akiket Auschwitzba deportáltak, és akikkel úgy bánt Mengele, mint „az ő hét kis törpéjével”, teljesen ismeretlen volt számunkra.
- A felkészülésben segítségetekre volt Róna Tamás rabbi.
Dura Veronika: - Elsősorban a jiddis dalok és az Anya imájának megértésében segített. Fontos volt, hogy értsük, miről éneklünk, de sokat mesélt a rabbi a közösség életéről is.
T. A.: - Többször is ellátogathattunk a hitközségbe, és részt vehettünk a zsidó közösség megmenekülésének ünnepén, a purimon. Egy kicsit részévé válthattunk ennek nagyon összetartó közösségnek, ami nagy segítséget jelentett a készülésben.
- Milyen kérdések foglalkoztattak benneteket a próbafolyamat során?
T. A.: - Sokat beszélgettünk a családról, az összetartozásról. A gyerekek szülei korán meghaltak, így a hét testvér egymásba kapaszkodva nőtt fel, és próbált túlélni. Amikor Auschwitzba kerültek, Mengele azonnal felfigyelt rájuk, ők pedig egyfajta apafigurát láttak benne, és szeretettel, hálával fordultak felé. A visszaemlékezésekből kiderül, hogy védelmezőjüknek tekintették Mengelét, aki gondoskodik róluk és megóvja őket a haláltáborban. Ami megdöbbentő, de ha belegondolsz, valahol mégis érthető és mélyen emberi.
T. B.: - Fontos volt az is, hogy a hasonlóságban megtaláljuk a különbözőséget. Törpenövésűek vagyunk mind a heten, a külvilág számára egyformák, de valójában mindannyian különböző karakterek. Kezdettől fontos volt, hogy megfogalmazzuk a különbözőséget, és mindannyian rátaláljunk a családban betöltött helyünkre.
D. V. - Érdekes és új próbafolyamat volt ez számunkra, ugyanis Réczei Tamás tanár úr írta és rendezte is a darabot. Ezek pedig párhuzamosan folytak, míg az egyik jelenetet színpadra állítottuk, addig íródott a következő, talán így a történet szereplőinek bizonyos tulajdonságait mi ihlettük.
- Speciális mozgásra van szükség a törpék életre keltéséhez. Mennyire volt könnyű vagy nehéz elsajátítani?
T. B.: - Nagyon nehéz volt, hiszen nem vagyunk bábos osztály. Sokáig jelzésszerű babákkal dolgoztunk. Egy héttel a bemutató előtt kaptuk meg a bábot, ennyi idő alatt kellett megtanulnunk ezt a nagyon különleges mozgást.
- És a mimikát?
T. A.: - Picik vagyunk, ezért mindent jobban, erősebben kell megmutatnunk, hogy elégnek tűnjön. Sokszor azt érezzük, hogy pengeélen táncolunk: ahhoz, hogy kint is, bent is meglegyen az igazsága, nagyon fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő arányokat.
- Először léptek színpadra közönség előtt. Nagy már az izgalom?
D. V.: - Talán még sohasem izgultunk annyira, mint amikor a tanáraink ott ültek a nézőtéren. A próbafolyamat során folyamatosan formálódott a szöveg, úgyhogy a takarásban az utolsó pillanatig ment a mormolás.
T. A.: - Hamar kiderült, hogy mindkét előadásra elkelt az összes jegy, ami plusz stresszfaktor volt, hiszen életünkben először játszunk olyan nézők előtt, akik fizettek azért, hogy láthassák a produkciónkat.
D. V.: - Egyszerre van bennünk izgalom és várakozás: másodévesként az első, színházi keretek között létrejött előadásunkkal lépünk közönség elé…
T. B.: - Nagyon köszönjük Zayzon Zsoltnak, hogy elvállalta a vizsgaelőadás címszerepét. Iszonyú sokat tanultunk tőle.
T. A.: - Valódi színházi rendszer jelent meg általa a próbákon. Eddig színjátszókörökben, illetve egyetemi keretek között hoztunk létre előadásokat. Először dolgozhattunk együtt olyan színésszel, akinek ez a munkája. Nagyon pozitív hatással volt arra, ahogy végigcsináltuk a próbafolyamatot.
Trill Beatrix: - Réczei tanár úr kérésére kötelező nyári olvasmányunk volt a Lélekben óriások voltunk című könyv, hogy mire szeptemberben elkezdünk foglalkozni az anyaggal, megismerjük a darab hátterét.
Támadi Anita: - Megdöbbentő volt… Mengele brutális kísérleteiről, például az ikerpárokkal végzett szörnyűségiről hallottunk korábban is, de a törpenövésű testvérek sorsa, akiket Auschwitzba deportáltak, és akikkel úgy bánt Mengele, mint „az ő hét kis törpéjével”, teljesen ismeretlen volt számunkra.
- A felkészülésben segítségetekre volt Róna Tamás rabbi.
Dura Veronika: - Elsősorban a jiddis dalok és az Anya imájának megértésében segített. Fontos volt, hogy értsük, miről éneklünk, de sokat mesélt a rabbi a közösség életéről is.
T. A.: - Többször is ellátogathattunk a hitközségbe, és részt vehettünk a zsidó közösség megmenekülésének ünnepén, a purimon. Egy kicsit részévé válthattunk ennek nagyon összetartó közösségnek, ami nagy segítséget jelentett a készülésben.
- Milyen kérdések foglalkoztattak benneteket a próbafolyamat során?
T. A.: - Sokat beszélgettünk a családról, az összetartozásról. A gyerekek szülei korán meghaltak, így a hét testvér egymásba kapaszkodva nőtt fel, és próbált túlélni. Amikor Auschwitzba kerültek, Mengele azonnal felfigyelt rájuk, ők pedig egyfajta apafigurát láttak benne, és szeretettel, hálával fordultak felé. A visszaemlékezésekből kiderül, hogy védelmezőjüknek tekintették Mengelét, aki gondoskodik róluk és megóvja őket a haláltáborban. Ami megdöbbentő, de ha belegondolsz, valahol mégis érthető és mélyen emberi.
T. B.: - Fontos volt az is, hogy a hasonlóságban megtaláljuk a különbözőséget. Törpenövésűek vagyunk mind a heten, a külvilág számára egyformák, de valójában mindannyian különböző karakterek. Kezdettől fontos volt, hogy megfogalmazzuk a különbözőséget, és mindannyian rátaláljunk a családban betöltött helyünkre.
D. V. - Érdekes és új próbafolyamat volt ez számunkra, ugyanis Réczei Tamás tanár úr írta és rendezte is a darabot. Ezek pedig párhuzamosan folytak, míg az egyik jelenetet színpadra állítottuk, addig íródott a következő, talán így a történet szereplőinek bizonyos tulajdonságait mi ihlettük.
- Speciális mozgásra van szükség a törpék életre keltéséhez. Mennyire volt könnyű vagy nehéz elsajátítani?
T. B.: - Nagyon nehéz volt, hiszen nem vagyunk bábos osztály. Sokáig jelzésszerű babákkal dolgoztunk. Egy héttel a bemutató előtt kaptuk meg a bábot, ennyi idő alatt kellett megtanulnunk ezt a nagyon különleges mozgást.
- És a mimikát?
T. A.: - Picik vagyunk, ezért mindent jobban, erősebben kell megmutatnunk, hogy elégnek tűnjön. Sokszor azt érezzük, hogy pengeélen táncolunk: ahhoz, hogy kint is, bent is meglegyen az igazsága, nagyon fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő arányokat.
- Először léptek színpadra közönség előtt. Nagy már az izgalom?
D. V.: - Talán még sohasem izgultunk annyira, mint amikor a tanáraink ott ültek a nézőtéren. A próbafolyamat során folyamatosan formálódott a szöveg, úgyhogy a takarásban az utolsó pillanatig ment a mormolás.
T. A.: - Hamar kiderült, hogy mindkét előadásra elkelt az összes jegy, ami plusz stresszfaktor volt, hiszen életünkben először játszunk olyan nézők előtt, akik fizettek azért, hogy láthassák a produkciónkat.
D. V.: - Egyszerre van bennünk izgalom és várakozás: másodévesként az első, színházi keretek között létrejött előadásunkkal lépünk közönség elé…
T. B.: - Nagyon köszönjük Zayzon Zsoltnak, hogy elvállalta a vizsgaelőadás címszerepét. Iszonyú sokat tanultunk tőle.
T. A.: - Valódi színházi rendszer jelent meg általa a próbákon. Eddig színjátszókörökben, illetve egyetemi keretek között hoztunk létre előadásokat. Először dolgozhattunk együtt olyan színésszel, akinek ez a munkája. Nagyon pozitív hatással volt arra, ahogy végigcsináltuk a próbafolyamatot.