2019. március 30.
Regényből csináltak előadást, magukra alakítva
 |
A száz éve született J. D. Salinger Zabhegyező / Rozsban a fogó című regényéből alkottak színházi előadást a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karának végzős színművész hallgatói. Ez volt a Szín-Tár harmadik előadása, csütörtök este.
Az előadást Szilágyi-Palkó Csaba rendezte, a kolozsvári végzős osztály évfolyamvezető-tanára. Az előadást követően őt kérdeztük a fiatalokkal való közös munkájukról, a színpadra vitt regényről, a tanítványok elengedéséről.
─ Ha azonosulunk Holdennel, a kamaszkorát szenvedve megélő főhőssel, felmerül a kérdés: a felnőttek vajon miért felejtik el, mennyire nehéz volt kamasznak lenni?
Talán azért, mert ugyanúgy, mint Holden, felnövünk, és a kamaszként még elutasított kompromisszumok természetessé válnak számunkra. Elfogadjuk, hogy meg kell alkudni, hogy bizonyos helyzetekben engedni kell, és úgy viselkedni, mint a többiek, hiszen túl kell élni.
─ Ha beleragadnánk a kamaszságba, kevesebb esélyünk lenne megélni, mondjuk a 30-at?
Lehetséges. Akire azt mondják, hogy nem hajlandó, nem tud felnőni, az valamilyen módon nem tud betagozódni a társadalomba. Belőlük lesznek a művészek, a kívülállók, a zsenik vagy akár az őrültek.
─ Egyéniségeket, kiforrott karaktereket láttunk az előadásban. Ez a „hozott anyag” sajátja vagy a rendező érdeme?
Nem tudom. A hozott anyag a két regény, Salinger művének két magyar fordítása. Ennek az előadásnak az az előzménye, hogy a fiatalok, még a képzés elején, azt a feladatot kapták, hogy az év végére találjanak egy-egy regényt, ami szerintük dramatizálható, és úgy érzik, színpadi műként jól működne az évfolyamukon. Ez tulajdonképpen egy verseny volt, érvelésekkel, 15 hetes szavazással, és egyre fogyó regénylistával. Végül Salinger regénye lett a befutó, a Zabhegyezőnek volt leginkább kapcsolata az osztállyal, hiszen maguk is a kamaszkorukat élték. Az első évben etűdöket, jeleneteket készítettünk a Zabhegyező alapján, amiben mindenki játszott minden szerepet. A harmadik évben ezeket újból előszedtük, és kiderült, hogy közben sokat változtak a fiatalok. Végül egy teljesen más előadást készítetünk az előzményekhez képest, immár rögzített szereposztásban.
─ Salinger regényéből két magyar fordítás is készült. Mekkora mértékben Zabhegyező, illetve Zab a fogóban ez az előadás?
Szinte fele-fele arányban. Minden jelenetet elolvastunk mindkét fordításban, majd összevetettük az eredeti, angol szöveggel is. Ezután szelektáltunk, hogy melyik mondat honnan kerüljön a mi szövegkönyvünkbe. Vannak mondatok, amelyek a két fordításból lettek összegyúrva, némelyeket pedig át is írtunk, így gyakorlatilag színpadra adaptáltuk. Ezzel igyekeztük közelebb hozni 2019-hez a szöveget, ahogy az éppen aktuális slágerek, mint zenei betétek többsége is ezt szolgálta.
─ Remekül énekelnek a fiatalok. A Csendes éjt előadó acapella trió akár önálló produkcióként is megállná a helyét.
A regényben alig néhány sor, amikor Holden elviszi a barátnőjét egy karácsonyi varietébe. Ezt használtuk arra, hogy minden szereplő visszatérhessen egy másik karakterrel, egy másfajta jelenléttel. Tulajdonképpen etűdöket kértem tőlük, különféle témákban. Ebből született ez a kicsit blőd, őrült, parodisztikus varieté. Egyébként valóban kiválóan énekelnek a fiatalok. Ebben az évben az utolsó bemutatójuk egy musical lesz, amiben gyakorlatilag a saját maguk alteregóit fogják játszani, mondhatni a fiktív, civil énjüket.
─ Milyen volt az utolsó közös évük az évfolyammal?
Munkás, elképesztően sokat dolgoztak a fiatalok. Decemberben egy bábszínházi előadás volt az első bemutatójuk, február elején következett a Zabhegyező. Ezután készítettek egy kimondottan táncszínházi előadást, és hamarosan, öt nap múlva, bemutatják a Sirályt. A sornak ezzel még nincs vége, lesz még egy improvizáción alapuló előadásuk és a legvégén a már említett musical. Ebből adódóan reggeltől estig próbál az osztály, mindenki hullafáradt, de ez egy ilyen műfaj.
─ Hamarosan itt a tanév vége. Hogyan tovább?
Nálunk a bolognai rendszer szerint az alapképzés hároméves, amit mesterképzéssel lehet folytatni. A 4. és 5. évfolyamon sokkal kevesebb a férőhely, és csatlakoznak hallgatók máshonnan is, így ez a 15 fős osztály itt javarészt elbúcsúzik egymástól.
─ Jó szívvel engedi el a tanítványait?
Nem, soha. Számomra mindig egy élveboncolás, amikor a harmadév végén ezek a közösséggé, szinte családdá kovácsolódott évfolyamok szétmennek a nagyvilágban. Ez valóban fájdalmas pillanatokkal, és nagy közös összeborulásokkal jár.
─ 2010 óta rendszeresen visszatérő vendégei a Szín-Tárnak. Hogy érzik magukat Kecskeméten? Mit néznek meg a további fesztiválműsorból?
─ Valóban hagyomány az itteni jelenlétünk. Otthon szokássá vált, hogy a harmadévesek minden évben készülnek és utaznak a kecskeméti Szín-Tárra. Jómagam is várom ezeket az alkalmakat. A kezdet kezdetén nem lehetett tudni, hogyan alakul ennek a fesztiválnak a jövője. Igen örvendetes, hogy tízedik alkalommal is sikerült megrendezni. Jó itt lenni, jó találkozni egymással. Az osztállyal megnéztük a kaposvári másodévesek Csehov előadását, és lesz alkalmunk látni a harmadévesek Ördöngösök produkcióját is. Szívesen megnéztük volna az újvidékiek Zabhegyezőjét is. Egy diákom már látta, és azt mondta, nagyon érdekes, illetve radikálisan más feldolgozás. Ez természetes, hiszen ez nem egy létező, megírt színpadi darab, a regényből mindenki azt vesz ki, ami a saját csoportjában, a saját érzékenységéhez mérten leginkább működik. Szívesen maradnánk, de szombat reggel vissza kell indulnunk.
Popovics Zsuzsanna
─ Ha azonosulunk Holdennel, a kamaszkorát szenvedve megélő főhőssel, felmerül a kérdés: a felnőttek vajon miért felejtik el, mennyire nehéz volt kamasznak lenni?
Talán azért, mert ugyanúgy, mint Holden, felnövünk, és a kamaszként még elutasított kompromisszumok természetessé válnak számunkra. Elfogadjuk, hogy meg kell alkudni, hogy bizonyos helyzetekben engedni kell, és úgy viselkedni, mint a többiek, hiszen túl kell élni.
─ Ha beleragadnánk a kamaszságba, kevesebb esélyünk lenne megélni, mondjuk a 30-at?
Lehetséges. Akire azt mondják, hogy nem hajlandó, nem tud felnőni, az valamilyen módon nem tud betagozódni a társadalomba. Belőlük lesznek a művészek, a kívülállók, a zsenik vagy akár az őrültek.
─ Egyéniségeket, kiforrott karaktereket láttunk az előadásban. Ez a „hozott anyag” sajátja vagy a rendező érdeme?
Nem tudom. A hozott anyag a két regény, Salinger művének két magyar fordítása. Ennek az előadásnak az az előzménye, hogy a fiatalok, még a képzés elején, azt a feladatot kapták, hogy az év végére találjanak egy-egy regényt, ami szerintük dramatizálható, és úgy érzik, színpadi műként jól működne az évfolyamukon. Ez tulajdonképpen egy verseny volt, érvelésekkel, 15 hetes szavazással, és egyre fogyó regénylistával. Végül Salinger regénye lett a befutó, a Zabhegyezőnek volt leginkább kapcsolata az osztállyal, hiszen maguk is a kamaszkorukat élték. Az első évben etűdöket, jeleneteket készítettünk a Zabhegyező alapján, amiben mindenki játszott minden szerepet. A harmadik évben ezeket újból előszedtük, és kiderült, hogy közben sokat változtak a fiatalok. Végül egy teljesen más előadást készítetünk az előzményekhez képest, immár rögzített szereposztásban.
─ Salinger regényéből két magyar fordítás is készült. Mekkora mértékben Zabhegyező, illetve Zab a fogóban ez az előadás?
Szinte fele-fele arányban. Minden jelenetet elolvastunk mindkét fordításban, majd összevetettük az eredeti, angol szöveggel is. Ezután szelektáltunk, hogy melyik mondat honnan kerüljön a mi szövegkönyvünkbe. Vannak mondatok, amelyek a két fordításból lettek összegyúrva, némelyeket pedig át is írtunk, így gyakorlatilag színpadra adaptáltuk. Ezzel igyekeztük közelebb hozni 2019-hez a szöveget, ahogy az éppen aktuális slágerek, mint zenei betétek többsége is ezt szolgálta.
─ Remekül énekelnek a fiatalok. A Csendes éjt előadó acapella trió akár önálló produkcióként is megállná a helyét.
A regényben alig néhány sor, amikor Holden elviszi a barátnőjét egy karácsonyi varietébe. Ezt használtuk arra, hogy minden szereplő visszatérhessen egy másik karakterrel, egy másfajta jelenléttel. Tulajdonképpen etűdöket kértem tőlük, különféle témákban. Ebből született ez a kicsit blőd, őrült, parodisztikus varieté. Egyébként valóban kiválóan énekelnek a fiatalok. Ebben az évben az utolsó bemutatójuk egy musical lesz, amiben gyakorlatilag a saját maguk alteregóit fogják játszani, mondhatni a fiktív, civil énjüket.
─ Milyen volt az utolsó közös évük az évfolyammal?
Munkás, elképesztően sokat dolgoztak a fiatalok. Decemberben egy bábszínházi előadás volt az első bemutatójuk, február elején következett a Zabhegyező. Ezután készítettek egy kimondottan táncszínházi előadást, és hamarosan, öt nap múlva, bemutatják a Sirályt. A sornak ezzel még nincs vége, lesz még egy improvizáción alapuló előadásuk és a legvégén a már említett musical. Ebből adódóan reggeltől estig próbál az osztály, mindenki hullafáradt, de ez egy ilyen műfaj.
─ Hamarosan itt a tanév vége. Hogyan tovább?
Nálunk a bolognai rendszer szerint az alapképzés hároméves, amit mesterképzéssel lehet folytatni. A 4. és 5. évfolyamon sokkal kevesebb a férőhely, és csatlakoznak hallgatók máshonnan is, így ez a 15 fős osztály itt javarészt elbúcsúzik egymástól.
─ Jó szívvel engedi el a tanítványait?
Nem, soha. Számomra mindig egy élveboncolás, amikor a harmadév végén ezek a közösséggé, szinte családdá kovácsolódott évfolyamok szétmennek a nagyvilágban. Ez valóban fájdalmas pillanatokkal, és nagy közös összeborulásokkal jár.
─ 2010 óta rendszeresen visszatérő vendégei a Szín-Tárnak. Hogy érzik magukat Kecskeméten? Mit néznek meg a további fesztiválműsorból?
─ Valóban hagyomány az itteni jelenlétünk. Otthon szokássá vált, hogy a harmadévesek minden évben készülnek és utaznak a kecskeméti Szín-Tárra. Jómagam is várom ezeket az alkalmakat. A kezdet kezdetén nem lehetett tudni, hogyan alakul ennek a fesztiválnak a jövője. Igen örvendetes, hogy tízedik alkalommal is sikerült megrendezni. Jó itt lenni, jó találkozni egymással. Az osztállyal megnéztük a kaposvári másodévesek Csehov előadását, és lesz alkalmunk látni a harmadévesek Ördöngösök produkcióját is. Szívesen megnéztük volna az újvidékiek Zabhegyezőjét is. Egy diákom már látta, és azt mondta, nagyon érdekes, illetve radikálisan más feldolgozás. Ez természetes, hiszen ez nem egy létező, megírt színpadi darab, a regényből mindenki azt vesz ki, ami a saját csoportjában, a saját érzékenységéhez mérten leginkább működik. Szívesen maradnánk, de szombat reggel vissza kell indulnunk.
Popovics Zsuzsanna